Hol létezik a “furcsa”

Mint emberek, akik a komplex Világegyetem törvényei között tapogatózunk, hajlamosak vagyunk az újszerű felfedezéseket, felfedezett tényeket a “fura” jelzővel illetni. Így voltunk párszáz éve a heliocentrikus szemlélettel, így voltunk száz éve a relativitáselmélettel, így vagyunk fél évszázada a kvantummechanika törvényeivel és így a jelen kor agykutatási eredményeivel és következtetéseivel. Amikor ezen modern észrevételekkel szembesülünk, hajlamosak vagyunk a “furcsa”, “bizarr”, “megtévesztő”, “idegen” jelzőket használni. Figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy maga a világ olyan, amilyen, max nem úgy működik, ahogyan az intuícióink nekünk leírják. Ez nem a világunk problémája, hanem a saját intuícióinké. Földünk már milliárd évekkel azelőtt a Nap körül keringett, hogy mi gondolkozni kezdtünk volna azon, hogy melyik égitest is van a középpontban. A téridő az idők kezdete óta görbül a nagy tömegű égitestek körül, nem akkor kezdte el, amikor mi azon kezdtünk gondolkozni, hogy ez megtörténhet-e egyáltalán. A kvantummechanika törvényei még saját Napunk születését is évmilliárdokkal előzték meg, és agyunk már párszázezer évvel azelőtt a fizikai törvények szerint kezdett alakulni, hogy gondolkozni kezdtünk volna (a frissen kialakult agyunkkal), hogy akkor most a fizikai törvények szerint működik-e, vagy van benne valami természetfeletti, amit nemes egyszerűséggel “lélek”-nek hívunk. Tehát nincsenek meglepő tények, csak meglepődöttség, az viszont teljesen szubjektív. Nihil nove sub sole.